Nehru Part

kooperációtervezés
Kísérleti tervezés
 

2016-ban készült el a Nehru Part felújítása melynek koncepcionális kidolgozásban és több elemének megtervezésben is részt vett a Valyo.

 

A 2013-ban a Dunatanösvény fő helyszíne volt a Bálna épülete és a Petőfi híd közötti zöld terület volt, fel akartuk hívni a figyelmet az elhanyagolt területre és elkezdtünk fejlesztési kísérletekkel keresni a hiányosságokat. Mint minden köztérnek itt is az illemhely hiánya volt a legfájóbb pont, ezért mobil wc-ket helyeztünk ki, emellett négy darab óriás napozóágyat építettünk a helyszínen a használók bevonásával, és programokat szerveztünk a területre. Megindult a diskurzus a terület fejleszthetőségéről.


A programban a Fővárosi Önkormányzattal és IX. kerülettel együttműködve elkezdtük kidolgozni a terület fejlesztési koncepcióját. Az átfogó kép kidolgozása mellett a Valyo öt konkrét elemet vállalt a park megtervezésből: a
Petőfi híd alatti skatepark kidolgozását, a köztéri bútorok fejlesztését, mosdó és kiszolgáló pavilon terveinek és üzemeltetésnek kidolgozását, a Bálnát és a Nehru Partot összekapcsoló közösségi tér tervezést, a Dunán úszó köztér fejlesztését.


A 2013-as hosszú és nehézkes egyeztetési tervezési folyamat után a projekt elakadt. Három évvel később a Tér-Köz projekt részeként rohamtempóban újult meg a park a koncepciónk szerint, de sok kompromisszumos megoldással, benne három általunk tervezett elemmel.

A Petőfi skatepark óriási sikert aratott, Budapest egyetlen fedett, köztéri deszkás pályájaként télen-nyáron használatban van, minden napszakban.

 

Az általunk tervezett műanyagból készült BALLON padok, a határidők szűkössége miatt nem készülhettek el megfelelő minőségben. Így bár ergonómiájuk és designjuk sikert aratott, a nehéz tisztíthatóság és a karbantartás hiánya miatt nem funkcionálnak megfelelően. Ugyanakkor karakteres megjelenésükkel színesítik a parkot.

A kiszolgáló pavilon kiviteli terveit a Blokk építész iroda véglegesítette. Az elkészült pavilon jelenleg bérbeadásra vár, reményeink szerint hamarosan üzembe helyezik.

A parkot és a Bálnát összekapcsoló közösségi tér kikerült a tervekből. Míg az úszó köztér terve egy későbbi fázisban kerülhet megvalósításra, az alapjának kiválasztott 11x40 méter hosszú kiszuperált vasúti pontonhíd a Hajógyári sziget mellett várja sorsát.

Az alábbi interjú Budapest akkori főépítészével Finta Sándorral a Nehru projektről sok részletet elárul a fejlesztés menetéről.

 

A projekt résztvevői: Kukucska Gergő, Varga Dávid, Tömör Miklós

 

Fotók: Fáryné Szalatnyay Judit, Kukucska Gergely

Helyszín

Pest, Nehru Part


Időpont

2016


Szervezők

3 fő


Költségvetés

3.000.000 Ft


Partnerek

Ferencvárosi Önkormányzat,
Fővárosi Önkormányzat,
FŐKERT,
Blokk Építésziroda


Támogatók

Fővárosi Önkormányzat - TÉR_KÖZ pályázat