PETényi Szemétevő szeméthajó

Tiszai önkéntes hulladékvadászat

Szerelmünk a Duna, de a Tisza is közel áll szívünkhöz. A Valyo műhelyben a PET Kupa szervezőinek felkérésére készült el a PETényi, a szemétevő szeméthajó. A hajó maga is részben újrafelhasznált anyagokból készült, a Tiszából kihalászott, többszörösen újrahasznált, levegővel töltött PET-palackok tartják a víz színén.
 
A PETényi fő feladata, hogy a 2013-tól évről-évre megrendezett PET-kupán végigkísérje a Tiszán az ártéri hulladékot gyűjtő PET kalózokat, és átmenetileg tárolja az összegyűjtött pillepalackokat. Neki is köszönhetjük, hogy a PET kalózok 2017-ben 8 tonna, 2018-19-ben pedig 10-10 tonna hulladéktól szabadították meg a folyót, ami a korábbi évekhez képest többszörös mennyiség.
 
Technikai adatok: a hajó alapját 8 db, hegesztett acélszerkezetű modul adja, amit több ezerújrahasznosított, levegővel töltött PET palack tart a vízen. A meghajtást egy 10 lóerős, benzinüzemű motor biztosítja, de a tervekben szerepel a napelemmel hajtott elektromos motorra átállni. A fából és gyűjtőhálókból készült felépítmény alkalmas arra, hogy begyűjtse és szállítsa a napi akár több tonna hulladékot. Tervezők: Kornai-Varga Dávid (Valyo) és Molnár Botond (Természetfilm.hu).
 
A Valyo stábja a PETényi üzemeltetésében is részt vesz: begyűjti a hulladékot és kávéval, frissítővel kínálja a megfáradt PET kalózokat, és ezzel erősíti 2017-től a Tiszai PET Kupát.

Fotók: Bankó József, Schanz Judit, Varga Dávid