Enter The Void

Ifjúsági szubkultúrák térfoglalása

A Berlin – Amszterdam – Riga – Budapest városok között megvalósult nemzetközi tudáscsere és networking program (magyar főpartnere a Marom Egyesület/Auróra) fókuszában az állt, hogy az ifjúsági (szub)kultúrák, hogyan, milyen eszközökkel jutnak terekhez az egyes városokban. 

Négy workshop keretein belül látogattuk végig a városokat, ismertük meg az ifjúsági szubkultúra – nem ritkán a helyi politikában is aktív – bázisait. Klubokat, közösségi próbatermeket, foglalt házakat, a szomszédsági közösségfejlesztés tereit, közösségi asztalos és kerékpárműhelyt, valamint – a Valyo szívét külön is megdobogtató – folyóparti szaunaházat. Szó volt az egyes terek működési módjáról, üzleti modelljéről, a helyi közösséghez való kapcsolódásuk mikéntjéről.


Megosztottuk tudásunkat, tapasztalatainkat arról a folyamatról, hogy az egyes városokban hogyan szorul ki a városmagból az ifjúsági alternatív kultúra. Hogy miként és milyen feltételekkel lehet mégis ingatlanokhoz jutni, a pop-up események és szabadtéri partik szerepét, és nem utolsó sorban, hogy a kormányok/városok segítik, vagy akadályozzák-e ezt szabályozásokkal, támogatásokkal, miként. 

A program tapasztalatait, ajánlásokat a szcéna aktív szereplői és döntéshozók felé egy a program résztvevői által 90%-ban kézileg szerkesztett funzine-ban jelentettük meg a rigai partnerek kezdeményezésére. Figyelem a 9-11., 26-27., 28-29. oldalakon Valyo-közeli tartalom, egyebek mellett a 4 város folyóparti életét összehasonlító térképpel!


Fotók: Schanz Judit és más ETV résztvevők