21 civil szervezet közös sikere az átjárható Lánchíd

Közlekedéssel, urbanisztikával és környezetvédelemmel foglalkozó civil szervezeteink azért fogtak össze és kezdeményezték tavaly ősszel, hogy a Lánchíd – a teljes felújítást követően – dugómentes és a fenntartható közlekedési eszközök számára átjárható terület maradjon. Szakmai szervezeteink szerint ez a lépés az egyetlen elfogadható megoldás a XXI. században, és hatalmas mérföldkő az élhető Budapestért való küzdelmünkben.

Közös sikernek tekintjük, hogy a Lánchíd tesztidőszak alatt kipróbált forgalmi rendjét véglegesítik, és ezentúl is busszal, kerékpárral, taxival, motorral és gyalogosan használhatjuk a hidat.

Végső célunk azonban az élhető Budapest megteremtése, ami nem érhető el csupán a Lánchíd autómentessé válásával. Úgy látjuk, hogy további lépésekre van szükség, ezért arra kérjük a városvezetést, hogy újítsák meg a Lánchíd környezetét is, kiemelt figyelmet fordítva:

– a Clark Ádám térre, a Széchenyi térre, hogy ezek a terek ne akadályok legyenek az emberek számára, hanem olyan helyszínek, ahol jó lenni;

– valamint a Lánchídra vezető utakra, hogy a kerékpárral közlekedők számára is biztonságosan használhatóvá váljon a József Attila utca és az Alagút.

A Lánchíd autómentessé válása hatalmas előrelépést jelent a fenntartható városfejlesztés terén. Azonban ez csak az első lépés. Mostantól középpontban a Lánchíd környezetének megújítása áll, hogy biztonságosabbá és kényelmesebbé tegyük a közlekedést a busszal, kerékpárral és gyalogosan közlekedők számára. Ezzel hozzájárulva Budapest fejlődéséhez, fenntarthatóságához és az élhető városi környezet megteremtéséhez.

Az ügy kapcsán olyan civil összefogás és erőközpont jött létre, ami végre elhivatottan képviseli a lakosság körében már többségi akarattá nőtt igények gyors megvalósítását.  A 21 civil szervezet elkötelezetten támogat minden olyan törekvést, amely céljául tűzi ki, hogy Budapest városa egy zöld, élhető és fenntartható hely legyen a jövő generációi számára!

A járda a gyalogosoké 

BringaAkadémia 

C8 Civilek Józsefvárosért

Extinction Rebellion Magyarország 

Fridays For Future Magyarország 

Jarokelo.hu 

KÉK – Contemporary Architecture Centre 

Közlekedő Tömeg 

Kis Távolságok Városa 

Kulcs a Városhoz, Kulcs a Közélethez Egyesület

Levegő Munkacsoport 

Maradjanak a FÁK a Rómain 

Magyar Kerékpáros Turisztikai Szövetség – Maketusz 

Magyar Kerékpárosklub 

Magyar Közlekedési Klub 

Miutcánk 

Rehab Critical Mass 

Újlipótváros – szuperblokk

Valyo – Város és a Folyó

Város és Mobilitás Intézet

Velo Budapest