Idén, egymás után immáron elkezdődött az ötödik szezon az albertfalvi Duna-parton kialakított Árasztó-parton!
Akárcsak az eddigi években, ismét kis költségvetéssel, valamint apró beavatkozások segítségével alakítottuk át a területet pihenő- és szabadidős parkká: idén 6 új piknikasztallal lett gazdagabb a tér, így akár szülinapi grillezéshez is tökéletes helyszínné változott – itt is található Valyós köztéri grillező! Valamint a főváros első köztéri komposztmosdóját is felfrissítettük.
A Fővám tértől biciklivel mindössze 25 perc alatt megközelíthető Duna-parti szakaszon napozóágyak, piknik asztalok, kerékpártároló, grillező- és sütögető helyek, homokos röplabdapálya és számos leander várja az érdeklődőket, illetve továbbra is itt található Budapest első és egyben teljesen egyedülálló komposzt mosdója.
Továbbra is működik az Árasztó-part Barátai csoport, hogy a parttal kapcsolatos eseményekről, fejleményekről első kézből értesülhessenek az idejárók, vagy ha valaki elhagyta a kulcsát, pulóverét, legyen hova fordulnia. Köszönjük minden lelkes parthasználónak, akik locsolták a leandereket, szemetet szedtek maguk és akár mások után is!
A sütögetőhelyek, az óriás fehér beton ‘kavicsok’ és néhány pad a télen is használhatók.
Az Árasztó-part Újbuda Önkormányzatának pénzügyi támogatásával valósul meg.