A Hengermalom és az Árasztó-part között van egy egyelőre csak kalandosan megközelíthető, elhagyatott Duna-parti sáv. Egymás között – a BERT kifolyó után szabadon – Bert sétánynak, a Hengermalom előtti Duna-parti szakaszt pedig Hengerpartnak hívjuk.
Fontosnak tartjuk, hogy ez a terület bekerüljön a kerületi és a budapesti vérkeringésbe, és még több elérhető természetes – fás, ligetes – Duna-parti szakasz legyen a városban.
2024 novemberében kezdtük el feltérképezni a partszakaszt: felmértük a különböző szakaszok átjárhatóságát, a természeti értékeket, az akadályozó tényezőket, és beazonosítottuk azokat a részeket, ahol kisebb beavatkozásokkal elérhetővé lehetne tenni a területet.
2025-ben folytattuk a Bert sétány felfedezését. Először a terület hosszútávú fejlesztéséért felelős szereplőkkel, önkormányzati és ingatlanfejlesztő érdekeltekkel, akikkel májusban bejártuk a területet.
A szezon során a környékbeli lakókkal együtt folytattuk a feltérképezést: 4 interaktív sétát szerveztünk a területen a 11. kerületi és távolabbról érkező lakosság részvételével. A workshopokon a Bert sétány Hengermalom előtti szakaszával foglalkoztunk. Az első sétán megfigyeltük, hogy kik, hogyan használják a partot és milyen használatokat tudunk elképzelni itt hosszú távon és elhelyeztük az első valyós bútort is. A másodikon megvizsgáltuk, hogy milyen épített elemek maradtak fenn, új használatokat kerestünk számukra. A harmadik workshopon azzal foglalkoztunk, hogy milyen érzeteket vált ki belőlünk a táj, milyen anyagok vannak jelen, hogy aztán ki-ki elkészítse saját “Bert-esszenciáját”. A záró alkalommal végigsétáltuk az egész partszakaszt a Hengermalomtól az Árasztóig, az út során pedig a résztvevőkkel közösen felfestettük a Bert túraútvonal első jelzéseit.
A feltérképezés és a workshopok eredményeit egy folyamatosan alakuló kiállítás és térkép formájában osztottuk meg a Hengerbuszban és a Malomban, a tapasztalatokat pedig beépítjük a Bert sétány projekt 2026-os tervébe.
A nagy érdeklődés és a lakosság aktív részvétele megerősített minket abban, hogy érdemes foglalkozni ezzel a területtel, és fontosnak tartjuk, hogy hosszú távon részt vegyünk a Bert sétány fejlesztésében. 2026-ban folytatjuk az együttműködést a döntéshozókkal, képviselve azt az álláspontot, hogy a területen hosszú távon olyan kisléptékű beavatkozások történjenek, amelyek figyelembe veszik a part adottságait, a természeti értékeket és a lakosság igényeit. A Waterside Voices nemzetközi projekt partnereiként tovább dolgozunk a területen környékbeli fiatalok és idősek bevonásával, folytatva ezzel a közösségi tervezést és gondolkodást a Bert sétány jövőjéről.