Budapest Átevezés 2025

Idén negyedik alkalommal rendeztük meg a Budapest Átevezést, ahol közel háromszázan, 70 hajóval eveztünk le közösen a Római partról a Hengermalomhoz. Idén először sárkányhajókkal is csatlakozhattak a résztvevők, így a kenukkal, kajakokkal, evezős hajókkal és SUP-okkal együtt a szabadidős evezés szinte minden hajótípusa képviseltette magát a közös „vízitúrán”.

Megérintettük a Duna vizét, és átszeltük a várost egy olyan módon, ahogy ritkán tehetjük meg. Közösen mutattuk meg, mennyire fontos számunkra az érinthető és elérhető Duna. Szerettük volna a közös evezéssel felhívni a figyelmet arra, hogy a folyóvízi kenus-kajakos közlekedés és sportolás Budapest határain belül is lehetséges és több teret érdemelne. Sokan csatlakoztak hozzánk, hogy átéljék ezt a különleges közösségi élményt, és támogassák a kezdeményezést.

A Város és Folyó Egyesület és a Maradjanak a Fák a Rómain csoportként továbbra is azért dolgozunk, hogy közelebb hozzuk a Dunát az emberekhez. Hiszünk abban, hogy a fővárosban is szükséges lenne kialakítani olyan sportvíz szakaszokat nemzetközi mintára, ahol mindenki szabadon és biztonságosan használhatja a folyót úszva vagy evezve is elválasztva a nagyhajóktól.