Medence a Dunában
A fauszoda vagy Duna-fürdő egy elkerített medence, a Dunában. A huszadik század elején egyszerre kilenc ilyen fauszoda működött Budapesten. Szeretnénk, ha Budapesten újra épülnének ilyen vízi építmények, hogy közelebb hozzák az embereket a folyóhoz egyben katalizálva azt is, hogy tiszta természeti értékként tekintsünk a Dunára.
A 19. század közepétől már a pest-budai rakpart képéhez tartoztak a modern uszodák elődei, az ún. Duna-uszodák vagy Duna-fürdők. Ezek a négyszögletű faalkotmányok tutajokra erősítve lebegtek a vízen. Korlátokkal felszerelt, kabinokkal övezett fa járdáik középen kisebb-nagyobb nyílt vízfelületet öveztek. Az így kialakított medencék alja és oldala biztonsági lécvázzal volt megerősítve a folyó vizének állandó sodrása miatt. A medence vize a hol hidegebb, hol melegebb Duna.
A Valyo számára az érinthető Duna egyik jelképe a dunai fürdőzés, ami egyre több helyen megvalósul a Budapest feletti Duna szakaszon, például Dunabogdányban, Gödön, Zebegényben, Nagymaroson. A Dunában fürdőzés elterjesztését célul tűzte ki egyesületünk, részt a az első Római parti szabadstrand kialakításában 2019-ben, ahol egy napra megvalósult a budapesti Duna-strand. Terveink szerint hamarosan állandó strand is nyílhat a Rómain, emellett a szabályozottabb belvárosi folyószakaszokon az egykori Duna-fürdők mintájára a jövőben szeretnénk megvalósítani egy fauszodát. A fejlesztés megalapozó tanulmányát 2011-ben készítettük el a Our Danube projekt részeként, a 2011-es Dunatanösvényen a fauszodák külön helyszínen jelentek meg, majd 2017-ben a Budapest100 programjához kapcsolódva kiállítást rendeztünk a Duna-uszodák történetéről a Belgrád rakparti nemzetközi hajóállomás épületében az egykori fauszodák helyén. Információkat gyűjtöttünk hazai és nemzetközi működő folyami uszodákról, illetve tárgyalásokat kezdtünk a fővárosi és kerületi önkormányzatokkal a lehetséges megvalósításról.
A reformkori Pest-Budán gróf Széchenyi István a motorja a Duna népszerűsítésének: csónakházat, hajósegyletet alapít, s naponta úszik a Dunában. Hála ténykedésének, divattá vált az úszás.
A kor legkülönlegesebb uszodája, a Clark Ádám tervezte Nemzeti Uszoda volt. Kosarát két perc alatt ki tudták emelni a Dunából, ha túlságosan megemelkedett folyó vízszintje. Clark és Széchenyi innen figyelte a Lánchíd építését. A Parlament felépülése után úri passzió volt a képviselőknek lemenni az uszodába, ahol a felfrissülés után az ebédjüket is elfogyaszthatták az uszoda éttermében. Innen indultak az első úszóversenyek is, melyek célja a mai Petőfi híd magasságában található vízimalmoknál volt.
Mivel a főváros területén 1839-től rendelet is tiltotta a szabadvízi fürdőzést, a fauszodák egyre népszerűbbek lettek. 1883-ra már hat dunai fürdőházat használhattak a pesti és budai polgárok. Az első Duna-uszodák az 1810-20-as években épültek Pest Budán. Rendszerint kabinsorral, kisebb nagyobb medencékkel, kosarakkal. Természetesen csak szezonálisan működhettek, május elsejétől szeptemberig, majd elvontatták, vagy a parton szétbontották őket, s télen raktárakban tárolták, hogy kora tavasszal újra felépítsék.
„Szirének a Dunában. Nem valami mitológiai csodáról van szó, mert mióta gőzhajók szelik a hullámokat, a szirének tudvalevőleg elmenekültek a vizekből s csak úgyan nyár évadján térnek vissza a habok közé, mikor a nap izzó hevében jó esik a lubickolás a hüs habokban. Most már erősen közeledik a sziréneknek ez az évadja és a Duna mindkét partján, óriási vasláncokkal oda pántolva a parti oszlopokhoz, már ott himbálódznak a fürdőházak s készen várják a fürdőzni vágyó modern sziréneket. Prózára fogva a dolgot: a város mérnöki hivatala most vizsgálja sorra közbiztonsági szempontból a dunai fürdőházakat s mihelyt a vizsgálatot befejezi, kiadja a megnyitási engedélyt s a szirének az egész nyáron ott fognak pacskolni a Duna vizében.”
Pesti Napló 1893. május 18.
A legutolsó működő Duna-fürdő 1944-ig fogadta vendégeit a Parlament alatti partszakaszon, de amint a várost, úgy fauszodáit is tönkretette a háború. Nagyon korán, már 1945/46-ban felmerült az igény a dunai uszodák visszaállítására, képviselők indítványozták, hogy „a budapesti dolgozók érdekében a dunai uszodákat a főváros helyezze üzembe. Ha nem volna a költségvetésben erre fedezet, úgy magánvállalatok bekapcsolásával, szerződéses alapon valósítsák meg”.
Ám a megvalósítást végül mindig levették a napirendről: a Duna vizének szennyezettségére, fertőzésveszélyre, a háború utáni fahiányra hivatkozva ilyen jellegű strandokat többé nem nyitottak.
„A Duna-uszodák jelentősége nem elhanyagolható: egy olyan korban születtek, amikor fellendülőben volt a hazai úszóélet, a polgári életmód szerves részévé kezdett válni az úszni tudás. Ezekben az uszodákban indultak útjukra az első úszótanfolyamok és szintén ezekben kerültek megrendezésre az első versenyek. Lényegében a később sikeressé váló hazai úszósport bölcsőjének tekinthetők ezek az egyszerű úszó faszerkezetek. Népszerűségük a 20. század közepéig tartott, ekkorra a fűthető, épített, jellemzően tisztább vizű és biztonságosabb uszodák lassan kiszorították őket.”
Horváth István, Duna Múzeum, Esztergom
